Nap Labor Kft. - ingyennapelem.hu logo


A tudomány mai állása szerint a Nap az elmúlt 4,5 milliárd évben nem emelte az energia árát.

 
 

 

 

A napenergia hasznosítás

 
A Nap összes sugárzó teljesítményéből körülbelül 2 000 000 000 000 000 W (2x1015 W) érkezik a földre. Ez a mennyiség körülbelül ötezerszerese annak a teljesítménynek, amit az összes többi energiaforrásból elő tudunk állítani!
 
A Nap sugárzásából így mindössze 15 perc alatt annyi energia jut a Földre, amennyit az emberiség egy egész év alatt felhasznál. Enélkül az energia nélkül nem lenne élet a Földön.
 
A napenergia közvetlen hasznosítása régóta foglalkoztatja az embert. 

 
Szókratész már az időszámításunk előtt 400 évvel kitalálta a passzív napenergia hasznosítás egyik legfontosabb építészeti megoldását. Az általa vázolt napház elve olyan épületeket ajánl építeni, ahová a nap télen, alacsony napállásnál mélyen besüt és felmelegíti a belső teret. Viszont nyáron a magas napállásnál a napsütés kívül marad, ezért nem melegíti a lakóteret.
 
A napház elv üvegfelületekkel még eredményesebben alkalmazható. Ezt az építészet sajnos a XX. század második felére kicsit elfelejtette, pedig még a 100 éves tornácos parasztházainknál megfigyelhető volt, hogy télen besütött a nap az ablakokon, nyáron viszont a párkányig árnyékot adott a tornác.
 
Az első, mai napelemekhez hasonlatos panelt egy New Yorkban élő villanyszerelő, Charles Edgar Fritts építette meg 1883-ban. Ez a szelénből készült napelem már a mai szilícium napelemekhez volt hasonló. A napelemek fejlődésében ezután a félvezetők felfedezése és alkalmazása hozta meg az áttörést: 1954-re (Pearson, Fuller és Chapin) építették meg az első, ma is használatos típust a NASA részére. Civil kereskedelmi forgalomba 1971-ben kerültek ki először panelek. 
 
A magyar elnevezés kissé megtévesztő. Helyesebb a fényelem vagy a fotovillamos, fotovoltaikus elem elnevezés. A napelemek (angolul solar panel) ugyanis nem csak napsütésben, hanem bármilyen fény hatására áramot termelnek. A folyamat lényege, hogy a fényt alkotó fotonok a napelem félvezető rétegébe csapódva energiájukkal részecske vándorlást idéznek elő, aminek hatására a réteg két széle között feszültségkülönbség keletkezik. Az így hasznosítható áram erőssége annál nagyobb, minél intenzívebb a beeső fény. Az tehát igaz, hogy a napelemek tiszta időben, lehetőleg merőlegesen érkező, zavartalan napsütésben termelnek a legjobban.
 
A napelem nem keverendő össze a napkollektorral. Előbbi áramot termel, a napkollektorok viszont meleg vizet készítenek. A napkollektorokról további információkat a napkollektor menüpontban olvashat.
 
Napelemek háztartási méretű hasznosítása
A világ jelentős részén a napelemek által termelt áramot célszerű vagy azonnal elfogyasztani vagy valamilyen átvételi áron értékesíteni. Ha az átvételi ár túl alacsony, akkor érdemes a nem elfogyasztott áramot akkumulátorokban eltárolni például naplemente utánra.
 
Magyarország azonban ebben a tekintetben kivételes helyzetben van! Egy 2007-es törvény (a Villamos Energia Törvény, VET) értelmében ezt a tárolást az áramszolgáltatók elvégzik a háztartási méretű napelemes rendszerek tulajdonosai helyett. Azaz amit napos időben túltermel a rendszer, azt betáplálhatjuk a hálózatba és a sötét vagy borús órákban szabadon visszavehetjük onnan. Ezzel az u.n. szaldó elszámolással tehát az éves megtermelt energia teljes egészében rezsi megtakarításra fordítható, ami 2014-es áron kb. 39 Ft/kWh - 49 Ft/kWh. 
 
 
Ezzel jelenleg egész Európában nálunk a legmagasabb háztartási méretű napelemes rendszerekkel elérhető rezsiköltség megtakarítás! Egyben azt is jelenti, hogy hálózati kapcsolattal rendelkező helyen nincs értelme önálló, akkumulátoros, azaz szigetüzemű napelemes rendszert építeni.
 
A szaldó elszámolásról bővebben a Tények és tévhitek menüpontban olvashat.

KÉRJEN AJÁNLATOT

Ha felkeltettük érdeklődését, lépjen velünk kapcsolatba a

Kapcsolat

menüponton keresztül!

Napelem megtérülés kalkulátor

Szeretné megtudni, hogy mennyi költséget takaríthat meg napelemes rendszerével?
Kalkulátorunk segítségével, néhány adat megadásával megtudhatja mennyi pénzt takarítanak meg Önnek napelemes rendszereink!

Igen, kiváncsi vagyok!